2018. december 15., szombat

Unscrew update

Az előző posztban emlegetett műtét az orvosok betegsége miatt el lett halasztva 2 nappal (igazából felhívtak november 27-én, hogy lehetne-e a műtét MÁSNAP, de én akkor épp Amerikában voltam, így megegyeztünk abban, hogy nem), így tegnap került rá sor. Nagyszerű és tanulságos napot töltöttem a kórházban megint, 7-re mentem, 8-kor már toltak is a műtőblokkba, aztán 9-ig szöszmötöltek velem az előkészítőben. De ez nem az ő hibájuk volt, meg nem is az enyém, egyszerűen ennyi ideig tartott. Most ilyen idegpálya-blokkolásos érzéstelenítést találtak ki nekem, én meg kísérletező alkat vagyok, úgyhogy belementem. Ezt úgy csinálják, hogy hasra kell feküdni, ultrahanggal 10-15 percen át belövik és megjelölik az idegpályát (hátul, térd fölött kicsivel). Ezalatt kaptam branült a kezembe és meggyőztem az aneszteziológust (aki finn, ez bőven szolgáltatott smalltalk témát), hogy nem, nem indítja el a bekészített propofolt, mert nem akarok elaludni. Azt mondta, jó, akkor csak egy kis fentanil, és mire szólhattam volna, már be is nyomta. Ezután kicsit részeg lettem, így oldottabban ment a beszélgetés, kérdezte, h honnan tudtam, h propofol van bekészítve, mondtam, h hát egyrészt fehér a cucc a csőben, ő pedig aneszteziológus, mi más lenne, másrészt oda van írva az infúziós pumpa kijelzőjére, hogy PROP, ahogy az is, h TCI, amiből nekem egyértelmű az is, hogy teljesen el akar altatni. Aztán innentől a munkámról beszélgettünk :-)) Ezután megkaptam az injekciót az idegeimbe / mellé / közé, és lassan, kb 25 perc alatt teljesen lebénultam térdtől lefelé. Ezután kezdődött a mutatvány, aminek valamiért a kalapálás is része volt, így egy bizonyos ponton úgy döntöttünk az újdonsült finn barátnőmmel, hogy mégis ad nekem a propofolból. Kaptam egy csinos oxigénmaszkot és tök jót aludtam.
Ez volt a nap simábbik fele. Olyan 2 körül már egészen magamhoz tértem, a lábam továbbra is béna volt, így tök boldog voltam, nem fájt semmim, kiszolgáltak, Gábor is befutott egy tejszínhabos kávéval, ami isteni volt, annak ellenére, hogy a kávé helyett a tejszínhabos csészébe szórtam a cukrot (dammit fentanyl!). Ezután viszon odajött a nővérke, aki reggel óta sürgött körülöttünk és nagyon-nagyon aggódva megkérdezte, hogy hogy vagyok. Mondtam neki, hogy továbbra is jól, éppúgy, mint 5 perccel korábban. Hát merthogy baj történt. Összenéztünk Gáborral, nagy baj nem történhetett, a jobb lábam van bekötve, mindkét csavart egészben megkaptam, mégis mi a franc baj lehet? Hát hogy az előbb kaptam ugye megint egy antibiotikumot vénásan, amit az ágyszomszédnak kellett volna megkapnia. Oké..., hát akkor kapja meg ő is és kész, mondtam volna... És hogy hát én az infúzió két összetevőjére is allergiás vagyok az Allergiepass-om szerint. Szóval most ha nem bánom, meg akkor is, ha bánom, a nap hátralevő részében 15 percenként basztatni fognak vérnyomás, pulzus, O2 szint és hő tekintetében, de VALÓSZÍNŰLEG hazamehetek este. Az anyátok. Ennyit a délutáni alvásról. Ja és amúgy, mert ez számomra nélkülözhetetlen info, a nővérke, aki beadta a rossz infúziót, kint zokog. Nagyszerű, érezzem magam duplán szarul... Olyan abszurd volt az egész, hogy ha Gábor nem lett volna ott az esetnél, magam sem hittem volna, hogy ezt nem csak álmodtam.
Ezután, szerintem nem meglepő módon, a hírhedten alacsony vérnyomásom és pulzusom, a hőmmel együtt elkezdett mérésről mérésre felfelé kúszni, amitől a nővérkék bepánikoltak, de megegyeztünk abban, hogy ez nem allergiás reakció, hanem stressz, amit egyébként ők okoztak. Végül délután 5-kor, 118/80-as vérnyomásnál, 75-ös pulzusnál és 37,3-as hőnél megegyeztünk abban, hogy a jelek szerint életben vagyok, úgy néz ki, hogy így is maradok, úgyhogy hozzák akkor azokat a papírokat, hogy hazamehessek.
Hozták is, én pedig mindent végigolvastam, amin ők nagyon meglepődtek. Szóltam, hogy a zárójelentés szerint 2 hétig kéne Clexane-t szúrnom, de a recepten csak egy hetet írnak, amire teljesen elképedtek, hogy hú, hát tényleg. Gyorsan hívták a gyógyszertárat, hogy kétheti Clexane-t hozzanak, és a receptet is kijavították. Befutott a patikai futár, rengeteg kötszerrel, fájdalomcsillapítóval, és egy 10-es csomag Clexane-nal. Kérdeztem, hogy hogy osszam ezt el, hogy két hétre elég legyen, de nem értékelték a humoromat, helyette kioktattak, hogy van még a csomagban 4 darab külön, mert direkt úgy kérték. Kértem, hogy mutassák meg, hol van, sajnos ők sem találták. Felvetettem, hogy akkor nézzük meg, mi lett kiszámlázva és ha csak 10 darabot számláztak ki, akkor felejtsük el egymást, meg fogom tudni oldani azt a 4 napot. Szerencsére kiszámlázva is csak 10 volt (szóval alapjaiban cseszték el a dolgot, nem csak félig), úgyhogy végre lelécelhettünk Gáborral.
Eltekintve amúgy ezektől a bénázásoktól, nagyon szuperül kezelték a helyzetet, azonnal szóltak, dokumentálták, lesték a kedvemet, ahogy feljebb írtam, ágyhoz hozták a felírt gyógyszereket, sőt, a sírós nővérke bejött személyesen bocsánatot kérni és hozott egy szívecskés Lindt csokit.
Végül úgy jöttem el este 6 után, hogy megkaptam, amiért mentem, a többi meg, ha úgy nézzük, bónusz :-)

2018. szeptember 19., szerda

Unscrew

December 12-én kiveszik a csavarokat! A csont nagyjából összeforrt, a további gyógyuláshoz már nem fog kelleni csavar.
A nagylábujjam ízülete szar, ennek nem örülünk, a doki nagyon nem szeretné újra felnyitni, ő egy aknamezőhöz hasonlította azt az ízületet. Viszont a röntgenen egyértelműen látszik, hogy baj van. Várunk februárig, akkor jár le az egy év, aztán meglátjuk.

Már magam is alig hiszem, ezért muszáj ideírnom: egy benőtt körömmel indult a történet.

2018. május 3., csütörtök

3 hónapos kontroll

Hihetetlen, de már 3 hónap eltelt a műtét óta! A mai program a szokásos volt, röntgen és orvosi vizit. A röntgennél rutinosan kértem, hogy adják ide a felvételeket CD-n, amire adtak egy webcímet, egy felhasználónevet, és egy jelszót, hogy ott mindent megtalálok. Nem túloztak, MINDEN képet megtaláltam, amit ebben a kórházban készítettek rólam, beleértve a műtét alatti röntgenfelvételeket, sőt, a műtét előtti tervezgetéseket is! Tudtátok, hogy létezik orvosi CAD szoftver? Én nem :-)
Jöjjenek a képek:
1. A IV. és V. lábközépcsont által bezárt szög. Ez 8 fok alatt normális.

2. a vágás vonalának (az I. lábközépcsontomon) és a törés pontos helyének (az V. lábközépcsontomon) a megtervezése

3. A vágások irányának és a csavarok helyzetének, hosszának a megtervezése

4. A csavarok adatai (a volt munkahelyem gyártotta őket :-) ) és a tervezés dátuma (1 nappal a műtét előtt)

A mai kontrollon egyébként minden rendben volt; az elfűrészelt csont már elkezdett összeforrni, de még legalább további 3 hónap, mire megbízhatóan összeforr. Addig sajnos mellőznöm kell a tetőről ugrálást.

 

Szépen látszik, hogy a két csontvég közti rés már nem olyan sötét, mint 6 hete, ez azt jelenti, hogy gyógyul a törés. Nem a csontvégek fognak összeforrni, mint egy normál törésnél, mivel nem úgy lettek összeillesztve, ahogy korábban voltak, így mindenképp marad köztük rés az összeillesztés után. Ilyenkor csontszövetből ilyen kis híd képződik ott, ahol nincs csont, és lassan az egész összecsontosodik. Ezt a csontot most még azért 95%-ban a két csavar tartja össze, úgyhogy vigyáznom kell rá.
Kontrollra nem kell többet mennem, majd csak a csavarkivételre (vannak azért allergiás reakciók) év végén.

2018. március 22., csütörtök

6 hetes kontroll

A kontrollon mindent jónak találtak, el is vették a gipszemet és kaptam helyette csinos fekete terápiás cipőt. Ezt újabb 6 hétig kell hordanom, a következő kontrollig. A sebészem nagyon örült, hogy a bőröm ilyen jól viselkedik, és megjegyezte, hogy soha többet nem szeretne megműteni. Ebben mélyen egyetértünk.
Csináltak röntgent is, szállítom az előtte / utána képeket:



Megjött a biztosítótól a számla is; erre az évre jó is vagyok, innentől bármit csinálnak velem idén, az ingyen lesz.

2018. március 2., péntek

Türelem tornaterem

Már egy hónap eltelt a műtét óta, ami elég hihetetlen, tekintve, hogy milyen eszméletlen lassan megy az idő itthon egyedül. Igaz, 3 hete dolgozom, de így is, egyhelyben ülni borzasztó unalmas.
A varratokat 2 héttel a műtét után kiszedték, de még mindig küzdök a vágásokkal. A csavarozott oldalon úgy döntött a bőröm, hogy elhal; nem tudom, milyen mélységben, egyelőre várom, hogy gyógyulásnak indul vagy inkább kinyílik a seb. Mindenesetre nem túl nagy rész indult halálozásnak, úgyhogy nem aggódom. Ami borzasztó rossz, az az elviselhetetlen viszketés. Annyira viszket, hogy 1 gramm Metamizol (2 tabletta Novalgin) kell, hogy el tudjak aludni.
A másik oldal nagyjából rendben van, eltekintve attól, hogy nem szereti a hideget, a meleget, és persze ha nincs felpolcolva: ilyenkor gyönyörű sötétlila lesz egyetlen pillanat alatt. Ami igazán zavar, hogy a nagylábujjam elkezdett rondán befelé dőlni. Gondolom, ez annak a következménye, hogy a lábközépcsontom végét szinte teljesen levésték, így a bütyök, ami a helyén tartotta a nagylábujjamat, eltűnt. Próbálom kiékelni és fáslival húzni, ahogy mutatták a kórházban, de a helyzet elkeserítő.
A varratszedéssel egyidőben megkaptam az ukázt, hogy mobilizáljam a nagylábujjamat, ami le-föl cibálást jelent a gyakorlatban. Ezt igyekszem rendszeresen csinálni, de nem nagyon lelkesedem az ötletért.
Az egésznapos kerekesszékben ücsörgéstől egyre csak zsibbad és nő a hátsó felem, és bele sem akarok gondolni, hogy ez a műtét nem jelent végleges megoldást, és hogy a végleges megoldás lemezeket és újabb csavarokat fog jelenteni. Kezd elegem lenni a saját hisztériámból, úgyhogy most abba is hagyom, majd a kontroll után írok, ha addig nincs fejlemény. Addig gipsz, mankó, kerekesszék, és zabálás felpolcolt lábbal.

2018. február 10., szombat

Túl a műtéten

Túlvagyok rajta, kedd óta itthon. 6 hét múlva kontroll, addig biztosan gipsz és mankó, utána majd meglátjuk, hogy sikerül terhelni, illetve hogy reagál a terhelésre. Természetesen fáj, de ez a dolga. A járógipsz nagyon bántja, nem tudok éjszakánként aludni tőle. A fekvőgipsz lényegesen kényelmesebb volt. Mutatok pár képet, semmi vér, csak varratok :-) És kiütések, amik újra megjelentek, csak azon az oldalon, ahol csavaroztak. De erre számítani lehetett, az allergia miatt.

2018. január 17., szerda

Change of plans

Kedden (jan. 16-án, arra az esetre, ha nem sikerülne ezen a héten befejeznem a posztot) megejtettem a műtét előtti kivizsgálást, és előzetes hosszas könyörgésemre és fenyegetőzésemre kaptam egy időpontot személyesen ahhoz a sebészhez is, aki műteni fog. Nála kezdte kedden és elmondtam neki, hogy engem aggaszt, hogy lemezt akarnak betenni pont oda, ahol szeptember óta amúgyis papírvékony és problémás a bőröm. Megnézte a lábamat, mért rajta pulzust, és elkezdte vakarni a fejét; igazam van, mondta, hát akkor lehet, hogy mégis inkább csak csavarokkal, de várjak egy kicsit, őt aggasztja ez az egész, megkérdi a főorvost. Amikor a főorvos meglátta a lábamat, ő is elkezdett vakarózni, nem is tudja, az előzmények, plusz rossz vérkeringés, vékony bőr, fémallergia, hát ő komolyan aggódik. Végre átjött nekik is, hogy min idegeskedem hónapok óta! Hátszóval a nagylábujjamnál első körben csak kitisztítják az ízületet és kivésik a gyulladt részt a csontomból, de semmit nem csavaroznak. Ha szerencsém van, ezzel el tudunk érni egy hosszabb tünetmentességet. A kisujjam csontját is kiegyenesítik, mert az nem problémás. A többit meglátjuk utána. Így is a tervezett 2 nap helyett 4-re számítsak, mert amíg nem 100%-ig biztosak benne, hogy a bőröm rendben van, addig nem engednek haza.
A vékony bőrről szeretnék még írni, mert nem biztos, hogy mindenkinek tiszta, miért problémás ez. Ha az elvékonyodott bőrt felvágják és alá, a rossz keringésű szövetbe betesznek egy idegen dolgot, az belülről úgy "feldörzsölheti" a szöveteket, hogy a seb szétnyílik, rosszabb esetben a bőr is elpusztul, és a rajta keletkezett lukon át szépen lehet látni a lemezt. Ezt ősmagyar szittya nyelven wound dehiscence-nek nevezik és akármilyen hívogatóan hangzik, minden sebész rémálma, és lehetőség szerint szeretném én is elkerülni.
Dióhéjban ennyi, ha nem írok a műtétig, akkor mindenki drukkoljon nekem :-)